Áradozzunk? Áradozzunk!
Gyerekek, azt kell mondjam, ez a Lippert egy zseni. A Harry Potter láz lecsengésével folytatta a történetet ott, ahol az abbamardt. Az első könyvben voltak kisebb-nagyobb döccenők, és határozottan rowlingi volt, de hát akkor éppen ez kellett nekünk. Aztán következett a Kapuőr átka, amiben már volt egy csipetnyi horrorisztikus vonás, és Geo valamentére próbált elrugaszkodni a megszokottól, belevitte a saját stílusát, amitől az egész kissé komorabb, baljóslatúbb lett, mégis ugyanolyan szerethető. És milyen jól tette, hiszen személy szerint nekem a második könyv lett a kedvencem. Eddig.
Mert hogy ami most a hamadik kötetben zajlik, attól eldobom a hajam. Eddig négy fejezet került publikálásra, és eddig négyszer maradt tátva a szám hol a döbbenettől, hol a “látványtól”, hol pedig az itt-ott felbukkanó baljóslatú jelek miatt. Azt hiszem, nem mondok nagyot, ha kijelentem: a James Potter és a Sorsok kriptája (még mindig csak munkacím) az eddigi tíz Potter kötet legjobbika lesz. Ráadásul olyan jelek mutatkoznak, hogy a James Potter sorozat sokkal monumentálisabb és epikusabb lesz elődjénél, ami azért nem kis teljesítmény egy fanfictiontől.
Persze nem bírtam magammal, és amint alkalmam adódott (értsd: végeztem az első fejezet olvasásával) rögtön belefogtam a fordításba. Azóta a második fejezetnél tartok, és felmerült bennem a kérdés, hogy mikor tárjam elétek. Mivel ebben nem szeretnék egyedül dönteni, így szavazásra bocsátom a kérdést.
Felhívom mindenki figyelmét, hogy amennyiben a minél hamarabbi kezdést szavazzátok meg, nem garantálhatom (sőt!) az állandó frissítést, tehát előfordulhat, hogy hetekig nem lesz új fejezet. Úgy kerül fel az új rész, ahogy elkészül a fordítás. Ezt vegyétek figyelembe választás előtt!