Hírek és meglepetés

Úgy néz ki, egy kicsit tovább kell nélkülöznünk a James Potter sorozatot, mint azt eddig gondoltuk, történt ugyanis, hogy írás közben Geo rájött, a harmadik kötet baromi vastag lesz, annyi minden történik, és hacsak nem csapja össze a végét, illetve nem tárja a világ elé mindenféle átolvasás és szerkesztés nélkül, semmiképpen sem tudja befejezni az előre megszabott határidőre, december 1-re. Így hát a Facebookon feltette a nagy kérdést: legyen összecsapott, de induljon el a feltöltés decemberben, vagy toljuk el a premiert az új évre, január 1-re? Megszavaztuk, gondolom ti sem döntöttetek volna máshogy, a JP3 tehát csak jövőre érkezik – angolul, magyarul majd később (de azért még az is jövőre, remélem).

Ám hogy addig se legyen túlzott elvonása a rajongóknak, Geo egy ajándék jelenettel örvendeztetett meg minket szombaton, Halloween alkalmából. De a többit hadd mondja el ő maga. Boldog Halloweent!

James Potter és a sorsok kriptája – Prológus

Üdvözlet, kedves olvasó! A következőekben egy rövid ízelítőt olvashatsz a készülő könyvből, a James Potter és a sorsok kriptájából, amely – mint azt valószínűleg tudod – a James Potter széria harmadik része. A sorozatot én, G. Norman Lippert írom, és J. K. Rowling csodálatos világán és karakterein alapul. Ha még nem olvastad volna az első két regényt, könnyedén megteheted, kezdd a www.elderscrossing.com címen.

Az alábbiakban a könyv két részből álló prológusát találhatod, mely bemutat nekünk néhány érdekes, új karaktert, akik közül az egyik valószínűleg fontos, habár gonosz szerepet fog játszani a történet hátralévő részében. Azok, akik olvasták A lány a mólón című könyvemet, itt-ott találkozhatnak ismerős részletekkel, és ha a többiek is el szeretnének mélyedni néhány saját karakterem háttérsztorijában, A lány a mólón megtalálható az amazonon és a lulun (habár, mint azt már máshol említettem, a JPSK megértéséhez nem szükséges a könyv elolvasása).

Minden további szócséplés helyett, íme itt van. Mint legutóbb, a lenti szöveg változhat valamennyit a szerkesztés során, de nem számottevően. Alig várom, hogy halljam, mit gondoltok.

20. fejezet – Hosszú út hazafelé

Az iskola utolsó hetét mintha elfújta volna a szél. Zane a kastélyban maradt, egy-egy éjszakát James és Ralph hálótermében aludt, egy kempingágyon, amit a házimanók készítettek elő neki, míg a maradék időt a saját egykori hálótermében töltötte. A hollóhátasok örömmel fogadták, és Horace Birch büszkén adományozta neki az életre szóló hollóhátas címet, „annak ellenére, hogy egy nyamvadt jenki vagy, és kávéivó, holott mindenki tudja, hogy az igazi hollóhátasok mind teán és vajsörön élnek.”

19. fejezet – Áldozat

James menet közben fényt gyújtott a pálcája végén. Rose és Albus ott lépkedtek szorosan a nyomában, míg Zane és Ralph lettek a sereghajtók. James fantomsebhelye azóta sajgott, mióta az a szörnyű fájdalom hasított bele, amikor előre hajolt, hogy megcsókolja Petrát; most, hogy belépett a sötét barlangba, a folyamatos kín pulzáló lüktetésbe váltott.

18. fejezet – Triumvirátus

Előző évben, egy a Tiltott Rengeteg mélyén megesett kísérteties kaland során James találkozott egy „driád” nevű lénnyel, egy valódi erdőszellemmel. A driád, aki a maga szomorkás, hipnotikus módján gyönyörű volt, figyelmeztette Jamest, hogy apja legnagyobb ellenségének vére valaki másban csörgedez, alig egy mérföldre tőlük. A driád végül a következő szavakkal köszönt el Jamestől: Az apád harcának vége, a tied most kezdődik.

17. fejezet – A vérvonal

A következő hét úgy suhant el, akár egy gyorsvonat. A tanév végének közeledtével a könyvtár egyre zsúfoltabb lett. Az idősebb diákok egymásnak adták a kilincset, mind keményen tanultak és olyan témákról diskuráltak, amikből James egy szót sem értett. Még a Bajkeverők is megkomolyodtak. Noah, Sabrina, Damien és Petra a kandalló előtti kanapén ültek, s kihajtogatott pergamenekkel, könyvekkel és cukorkás papírokkal vették körül magukat. A könyvtár felé menet James odaintett nekik.

16. fejezet – Váratlan találkozás

Bekövetkezett, amitől Cameron tartott: McGalagony professzor az előcsarnokban várta a visszaérkező diákokat. Egy szétnyitható széken üldögélt egy csésze tea társaságában, alaposan bebugyolálta magát skótkockás kendőjébe, ölében pedig ott hevert egy hosszú pergamen. Petra volt az első, aki belépett az ajtón. McGalagony felpillantott, ahogy a lányra ráesett a fáklyák fénye.

Boldog 5000.-et!

El sem hiszem, hogy ez a nap is eljött, de mégiscsak ránk virradt. Ma (jobban mondva tegnap éjszaka) az oldal látogatottsága átlépte az 5000 főt! Készülhettem volna beszéddel, amit jó hosszúra nyújthatnék, hogy még az is bealudjon rajta, aki éjszakánként a telefonkönyvet olvasgatja, ha valami izgalmasra vágyik, de nem teszem. Ehelyett egyszerűen csak megköszönöm a kitartást, hogy még itt vagytok, és hogy néhányatok ezt hozzászólás formájában tudatja is velem (nekik külön kijár a köszönet). Már csak öt fejezet van hátra a történetből, ezt már fél lábon is nevetve kibírjátok… remélem. De talán utána sem maradtok betevő James Potter-falatok nélkül, hiszen decemberben jön a harmadik rész (magyarul azért valamivel odébb van), és persze ott van… na, de erről majd egy kicsit később.

15. fejezet – A roxmortsi kiruccanás

- Nem tehetek róla! – mondta Cameron, miközben a csapat a földalatti alagútban sétált. – Tudtam, hogy valami izgalmasra készültök. Láttam, hogy egyenesen a fúriafűz felé tartotok, és emlékeztem rá, hogy olvastam, a szüleitek idejében indult alóla egy titkos járat. Állítólag minden ilyesmit lezártak a csata után, de biztosra vettem, hogy ha akartok, ti úgyis találtok magatoknak utat. Így hát követtelek benneteket. Éppen meg akartalak szólítani, mikor a fa hirtelen megdermedt, és ti mind odarohantatok a törzséhez. Azt tettem, ami először az eszembe jutott: követtelek benneteket. Csak egy hajszálon múlt! A fűz épp akkor tért magához, mikor alatta voltam. El akart kapni, de félrenyúlt!

14. fejezet – Artis Decerto

A karácsonyi szünet kurtán-furcsán ért véget James számára. Mivel ő, Rose és Albus nem utaztak haza, nem volt részük a szomorkás visszaútban sem. Ehelyett olyan érzésük támadt, mintha az iskola tért volna vissza hozzájuk. Vasárnap délután, mikor a legtöbb iskolatársuk megérkezett, James és Rose a napos ablakpárkányon ücsörögtek, és az udvart kémlelték. Némán figyelték a csomagjaikat pakolgató, méhrajként hullámzó diákok tömegét, amint lassanként mindenki befutott a főbejárat elé. A hatalmas hóember, amit James, Rose és Albus építettek, egy hirtelen jött enyhébb időjárásnak köszönhetően most olvadtan, magába roskadva ácsorgott egy apró hósziget kellős közepén. Répaorrát búsan lógatva gyászolta egyik kihullott karját. A kastély tetőzetéről és erkélyeiről folyamatosan olvadt hó csöpögött, ami olyan érzést keltett, mintha egyfolytában esne az eső. James kimondottan örült, hogy a szünidő véget ért, és ismét belevetheti magát a tanórák és darabpróbák özönébe.